Átestünk a ló másik oldalára köszönés ügyben. Eddig ugye nemhogy nem köszönt, hanem még el is kiabálta magát, hogy "nem köszönök". Pár napja szépen és hangosan köszön, és közben olyan büszke magára, hogy csak na. Tegnap sétáltunk a piac környékén, közeledtünk az újságárus nénihez, direkt nem mondtam semmit, kivártam, hogy mit csinál. Szóval odaértünk, elengedte a kezem, és azt mondta: "Én most ide bemegyek köszönni." S fogta magát, bement köszönni. Mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne. Néni úgy meglepődött, hogy először meg sem tudott szólalni, aztán elsprintelt egy kindertojásért a szomszédba:)
Feedek
- RSS 2.0
bejegyzések, kommentek - Atom
bejegyzések, kommentek
máj
11
0
Szólj hozzá! Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://boskovicsmumu.blog.hu/api/trackback/id/tr711992423
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.