Csodálatos esténk volt tegnap, nem tudom minek köszönhetően, talán a teliholdnak, de megosztom veletek:)
Már délután úgy jött haza az oviból, hogy nem aludt délben. Ilyen még nem volt, de semmi baj, majd korán vacsi, fürdés, aztán legalább korán alvás. Gondoltam én, kis buta.
19 óra után ágyban voltunk, mese 20 perc, villanyoltás. Eltelik 30 perc, szuszog, felállok. Nina hova mész. Ja, sehova. Visszaülök, lábsimi, újabb 30 perc, semmi. Kimentem egy cigire, Nina ne menj ki. Kisebb sírás. Utánam akart jönni, mondtam neki, ha nem sírsz, visszajövök. Persze közben a dumák, Nina nézd milyen szépen alszom, Nina maradj velem, nem tudok egyedül aludni. De 21 óra után kezdtem elveszteni a türelmem, először tőlem kapott ki, aztán az apjától is, de nem számított. 21:20-kor úgy jött ki az apja a szobájából, hogy egy hangot nem akarok hallani. Na, volt is 20 perc csönd, mint kiderült, állt az ajtó mögött, és nézett ki a kulcslyukon. Ekkor kezdtük előről. Persze akkor eldöntöttük, hogy semmi esetre sem alhat ma nálunk, kemények leszünk. Hát hatalmas dráma zajlott le, szerintem az összes szomszéd azt hitte, hogy kínozzuk szegény gyereket, de a helyzet nem javult. Közben folyamat ki-be-ki-be, sírás-abbahagy-sírás. A végén századszorra is ráparancsolt az apja, hogy nem jöhet ki a szobájából, és egy hangot nem akarunk hallani, nem is jött ki, hanem az ajtóból kiabált ki kétségbeesetten: Ninát szeretném kérni, Ninát szeretném kérni, Nina szeretlek, Nina nagyon szeretlek, Nina gyere be. Na, ez volt az a pont, amikor egyszerre sírtam és nevettem. 22:20-kor pedig láss csodát: csönd.
Három és fél óra. Ma folytatjuk. Kardkikard.
