Mumu újabban fél a kutyáktól. (Na jó, régebben sem volt egy kutyaőrült). Nagyon is. Nem tudjuk, miért, mi történt, mert nem nyilatkozik, de ha szembejön egy kutyus, megszorítja a kezem, átmegy a másik oldalra, és látszik rajta a rémület. Múlt héten jöttünk haza az oviból, és az egyik sarkon meglepetés szerűen szembejött egy kutya, egyedül, póráz nélkül. A következő pillanatban, de tényleg 3 másodperc volt az egész, Brúnó elkezdett üvölteni, elengedte a kezem és gondolkodás és körülnézés nélkül átrohant az utca másik oldalára. Rettenetesen megijedtünk Ipivel, egy pillanatig azt sem tudtuk, mi van. Annyira durva, hogy nem jött éppen egy autó sem, nem is tudom, és nem is akarok belegondolni. Oké, a Lövőház utca szerencsére egyirányú és nem olyan nagy a forgalom, de akkor is. Közel álltunk hozzá, hogy kapjon egy jó nagy taslit, amiből egy életre megjegyzi, ez a tilosabbnál is tilos, de nem biztos, hogy célravezető lett volna. Na, azért megálltunk pár percre tisztázni a dolgokat... De hát ez így nagyon nem jó. Szombaton esküvőn voltunk Badacsonyban, a szállásunkon volt egy kis kutyus, láttam, mikor álltunk a kerítésnél, hogy pánikba esik. Megsimogattam, és mikor látta, hogy milyen barátságos, megenyhült. Mondjuk, hozzá nem ért volna, de már nem félt annyira. Persze tök jó lenne, ha a közvetlen környezetben, vagy családban lenne egy kutyus, de nincs. És nekünk a 7. emeleten nem is lesz.
Nina, én csak a vizsláktól nem félek, mert azok nem harapnak, és Pongótól, mert ő a barátom. Megnyugtató.
