Nina, légyszíves takarj be még egy takaróval, hátha HIDEGRE FORDUL AZ ÉJSZAKA.

Indultunk el otthonról, és az ajtóban összetalálkoztunk a szomszéd nénivel. Mumu olyan szépen és nagyot köszönt, hogy a néni meglepődött teljesen. Mi történt veled Bruno, eddig olyan mogorva voltál? - kérdezi a néni.

Hát, egyszer mindenkit megszeretek!

Van az oviban egy új, nagyon hasznos és motiváló dolog, méghozzá egy plüss süni formájában. Egy-két hete vezették be, az a lényeg, hogy aki aznap nagyon jól viselkedik, (evésben, alvásban, viselkedésben... ) hazaviheti a sünit egy estére.

Megyek tegnap a Mumuért, meglát, elmosolyodik, és odaszalad a süniért. Felmutatja, de olyan büszkén, hogy Ti olyat még nem láttatok, és kiszalad vele. Sünit mint a hímes tojás vittük haza, együtt is aludtak persze, (hármasban, Ilivel), és reggel az első kérdés az volt, hogy aludt a süni. Nagyon nagy cukiság, csak ismételni tudom magam.

Kérdeztem a Mumut, hogy mégis hogy kapta meg.

Nem tudom, szóltak az óvónénik és én nagyon MEGLEPŐDTEM.

Mindenesetre jó az ötlet, nagyon bevált, engem büszkeséggel tölt el, és a gyereket szintén. Ha még egyszer megkapjuk a sünit, lehet, le is fényképezem. :)

Megtaláltunk egy rég elfeledett, illetve tulajdonképpen soha nem használt pihi-puha plüssállatot, amire, ill. akire rögtön azt mondta a Mumu, hogy ezentúl vele fog aludni.

Jó, de adjunk neki nevet.

Jó Nina, akkor legyen Kovács Ili, mert olyan cuki, mint a Kovács Ili.

És azóta Mumu minden este betakargatja Ilit, és összebújva alszanak együtt...

Töröm a diót a konyhában, Mumu elmélyülten játszik a legós figuráival.

-Nina, képzeld el, ment a rendőr és a felesége a zebrán, és elütötte őket egy rendőrautó.

-Húha, hát ez szomorú, látod, a zebrán is nagyon körül kell nézni, mielőtt átmész!

-Igen, kijöttek a mentők, mert vérzett a rendőr feleségének a feje, de már meghalt.

Na ekkor már kezdtem arra gondolni, hogy dobjunk fel egy másik témát.

-Nina, és mikor odaértek a mentők, felrakták a szárnyakat a rendőr feleségére, és elvitték a mennyországba.

Amúgy feszt a mennyországgal van elfoglalva mostanában, hogy mennek oda az emberek, mi van ott, van-e pl. villamos a mennyországban, milyen és messze van. Jaj, olyan nehéz. Hazudni sem akarok, ködösíteni sem, félelmet okozni meg pláne nem, de miért kell nekünk ilyenekről beszélgetni?

Este fél kilenc, ülünk az ágyban, esti olvasás.

Mumu: Nina, én félek este az ágyamban.

Én: Mumukám, mitől, semmi okod rá, itt vagyunk melletted a szomszéd szobában.

Mumu: Nina, de mi van, ha leesik a légnyomás, és nem jön ki a plafonból az oxigénmaszk a rendesen???

Nina, mindenhol jó, de a legjobb Görögországban!

Aki kíváncsi szép képekre, küldjön egy mailt, és kap egy picasa linket. Sajnos a szokásos időhiányban szenvedek, nem ígérek semmit, de majd behozom...

Tegnap maratoni szülőin voltam, nem fárasztok senkit a részletekkel, viszont van itt két kép, amin elgondolkodtam. Az első témája a nyaralás:

Kicsit nagyobb a méret, mint a szokásos, hogy jobban tudjátok tanulmányozni. Az "ember" maga a művész úr, de hogy a végtagok miért végződnek villamossínekben, azt nem lehet tudni.

A másik pedig egy családi rajz, talán látszik is a felirat, hogy apa, anya, nagymama. Na, de melyik nagymama? Hogy senki se sértődjön meg, éppen az, aki nézi.

Itt érdekes módon csak Ipi keze-lába megy át sínbe, az okokat továbbra is keressük. De legalább Ipinek van köldöke is.

Rendezvények, gyerekzsúrok, szép nénik, fagyizók fotózását akár bartelben is VÁLLALOM.

Szombaton végre valahára meglepte magát Ipi és Nina egy új fényképezővel. (thx citibank). Az ősrégi szuperegyszerű fényképezőt pedig megkapta Mumu. Hát ez a gyerek olyan hálás volt, hogy Nina, pont ilyet szerettem volna és Nina ez nagyon jó, és Nina, honnan tudtátok?

Mindenesetre nem lehet elég korán elkezdeni, de Mumu komponál és nem fényképez, fotográfus és nem képeket csinál. Büszkén viszi magával mindenhova és nyomkodja ezerrel. Néha még bele kell hajolnunk a képbe, hogy bele is férjünk, és látszódjunk is, az ujjacskái is elég sok képen meg vannak örökítve, de a téma az utcán hever és amúgy is.

Képek coming soon!

Ovi. Az egyik kisfiú se szó, se beszéd, odament a Mumuhoz, és lekevert neki 3 akkora pofont, hogy az óvó néni is meglepődött. Ok nem volt, annyit tudunk, hogy nagyon fájt, de nem sírtam Nina. Szomorú, de érthető, Mumuka nem védekezett, mégcsak a kezeit sem rakta az arca elé. Biztos azért, mert ő is meglepődött. Óvó néni azt mondta, hogy bebújt a szekrényébe. Szegénykém. Ezek után óvó néni (ő mesélte), azt mondta a Mumunak, hogy ez olyan, de olyan csúnya volt, hogy most kivételesen adja vissza. Nem akarta.

Most mi a jó? Elítélem az agressziót teljes mértékben, nem értek azzal egyet, hogy rögtön vissza kell ütni, de hát azért ne hagyja már magát. Olyan nehéz. Ez már a harmadik hasonló eset volt a héten. Azt sem akarom, hogy nyámnyila kisfiú legyen, de olyan nehéz megtalálni az arany középutat. Tegnap Ipi megtanította Mumunak, hogyan kell védekezni, de röhögésbe fulladt a dolog. Jövő héten szülői, de attól, hogy sokat beszélünk róla, még nem oldódik meg a probléma. Lehet, hogy megnézem, mit mond a szakirodalom, csak az a baj, hogy - idézem a nagymamámat - "Krisztike, könyvből nem lehet megtanulni biciklizni".

Hát igen, van ilyen, panaszkodnak az oviban, hogy rosszak a gyerekek. Ezt még alá is írom, de mindig elmondják, hogy a Bruno nem ötletgazda, hanem mindig utánozza azt, aki éppen valami rosszaságot csinál. Mit lehet ilyenkor tenni? Napok óta úgy érek oda, hogy gondolkodószéken ül. Elkezdi az egyik gyerek dobálni a követ. Mit csinál az enyém? Tudja, hogy tilos, de ő is elkezdi dobálni. Óvó néni szól, hogy hagyják abba, de mikor megfordul, újból dobálnak. És ami a legdurvább, hogy még röhögnek is közben. Persze aztán megbánja, de másnap kezdődik előről valami mással. Ki kell erre valamit sürgősen találnunk Ipivel, mert ez még csak a kezdet. Az egyik kisfiú lekevert állítólag egy nagy pofont neki ok nélkül. Szólt az óvó néni, hogy ez így nincs rendben, kérjen a kisfiú elnézést a Brunotól, mire a Bruno azt mondta, hogy őt mindenki bántja, nem kell elnézést kérni, nem fájt...

A másik dolog a bántás. Nem igazán szokott kikapni, (bár sokszor ráférne) de bármit mondunk Ipivel, rögtön rákezd, hogy bántotok, vigasztaljatok meg. Hiába mondom, Mumu, ha rád szólok valamiért, az nem bántás, én vagyon az anyukád, és én mondom meg neked, hogy mi a helyes és mi nem. Erre elkezd sírni, hogy de ti bántotok... és ekkor jön az megint csak, hogy megmondalak a Zsuzsa néninek, az Ági néninek, elmegyek a Gajiba és soha többet nem jövök haza, csak Mikuláskor, ha hívtok se veszem fel a telefont. A múltkor már azzal fenyegetőzött, hogy hívja a rendőrséget. Amúgy képes is lenne rá. (Egy-két hete szaladgál az ő okostelefonjával (számológép), Nina, mi a mentők száma? Mondom automatikusan, hogy 104. Beüti a számológépbe, odarakja a füléhez. Hallo, mentők? Igen, itt Boskovics. Jöjjenek gyorsan. Jó? Várok, köszönöm, mondja a pontos címet, és lerakja, mint a nagyok.)

Októbertől jelentkeztünk focira és néptáncra. Remélem, hogy ezek a foglalkozások kicsit javítanak majd a helyzeten, nemcsak a mozgás, hanem talán a csapatszellem miatt is.

Amúgy nyaralás lázban égünk, számoljuk a napokat, nézzük a repülőket, ábrándozunk. De ez nem probléma.

Nézzétek meg Ti is, úristen, úgy rohan az idő. (csak én nem öregszem)

www.flickr.com/photos/babykry

Mumunak új neve van, már ki is kellett rakni a bejárati ajtóra. Azt mondta, azért van mindez, mert nem tetszik már a Bruno név. Ezentúl őt Boskovics Mexikóinak kell szólítani. De tényleg.

Szombaton egy extra rövid látogatást tettünk a Kamaraerdei Villamosnapon. Ennek eredményeként kemény 400 forintért vásároltunk egy hév makettet. (Azt már csak kisbetűvel írom le, hogy 500-ról alkudtam le, de hát a gyerekért mindent).

Jelentem, a makettet tegnap befejeztem, egy igazi remekmű lett, olyan extrákkal, mint lépcső és ütköző!!!!

(Nem tudom, ne indítsak-e egy járműmakett blogot? Tulajdonképpen azt hiszem, rákattantam.)

A villamosnapról nem is teszek említést, mert nagyon stresszes volt, kevés hely, kevés program sok gyerek.

Hát nem mondom, hogy túl aktív lettem volna az elmúlt pár hétben, elnézést mindenkitől, de a szabadság az szabadság. Tegnapelőtt elkezdődött az ovi, szerintem Mumu már örült neki, lassan visszatérünk a szürke hétköznapokba. Kicsit még nehezen megy a korai kelés, de megéri, úgy örülnek egymásnak a kis makik az oviban, hogy megzabálom őket.

Ott tartottunk augusztus közepén, hogy Mumu megtanult biciklizni. Azóta is nagy sláger, Nina, én többet nem megyek sehová kismotorral. A fékezés még nem igazán megy, ezáltal a megállás sem mindig, de nem lesz ez mindig így.

Kapott Mumu meglepiből egy igazi nagyfiús íróasztalt, forgós piros székkel és piros lámpával (további extra a kuka, ami szintén lenyűgözte). Azóta is emlegeti, hogy nem hitt a szemének, mikor hazajött az Ági mamától, pont ilyet szeretett volna, és napi többször behív, hogy megmutassa, milyen óvatosan tudja becsukni a fiókot, és Nina, én ezt soha nem fogom összefirkálni. Cuki. Esténként pedig felkapcsolja a kis lámpát, és akkor meg kell néznünk, hogy milyen hangulatos.

 (Ipi művészfotója)

Sok mindent csináltunk a szünetben, sok sok játszóterezés, persze bringázás, és voltunk sokadszorra a rómain halazni (hajóval). Mumu szerint a kacsák már megismerik őt, mert mindig hoz nekik finomságokat.

(A baracklé nem látszik a képen...:)

Voltunk bulizni is, Ipi zenélt a Kertemben, mi pedig elkísértük. Akkora buli volt, hogy alig tudtam fél 10-kor hazavinni Mumut, hatalmas beindulás, 10 gyerek rohangált, mint az őrült, és ilyen koszos még soha nem volt. Sajnos nem csináltam képeket, csak ezt az egyet, emléknek jó. Azóta is nagyon szívesen gondol vissza erre a napra, és menne Ipivel minden "munkahelyére" táncolni. Amúgy szuper gyerekbarát hely, tele kismakikkal, ajánlom minden sorstársamnak.

A nagy hőség minket is megviselt, aludni és enni nem igazán bírtunk. Rászoktunk a házi jégkására, csodás frissítő. Az első után azt mondta a Mumu, hogy az Isten áldjon meg Nina ezért (?!), és lágyfinom. Voltunk strandon is, szuper volt, bár mire odaértünk, már el is fáradtunk, sajnos ott sem fotóztam, pedig érdemes lett volna a Mumuúszást megörökítenem.

Végül megemlítem a paprikát is. Paprikát az oviban magról csíráztatták a gyerekek, majd tejfölöspohárban hazavitték. Jó darabig így vegetált, míg egyszer csak beindult. Gyorsan átültettük, Mumukám ápolgatta, öntözgette, és tegnapelőtt leszüreteltük az első saját termesztésű paprikát, amit gyorsan meg is evett. Persze kaptunk kóstolót, érezni lehetett az ízében, hogy minden tudását belerakta a növénytermesztésbe. Mondhatni lágyfinom volt. Jelenleg újabb 20 db virág jött rajta, úgyhogy nem adjuk fel.

Nina, most még pörgök egy kicsit itt a szobámban, aztán mehetünk bringázni!

Raktam fel a 22-es táblához 3 fotót, nézzétek meg, kicsit lejjebb.

Nem akartam tegnap minden poént lelőni, főképp azért, mert 3 hétig nem írtam egy sort sem, viszont a hét / hónap / nyár legnagyobb újdonsága, hogy Bruno megtanult biciklizni!!!!! Azért is örülünk különösképp, mert eddig kipróbálni sem volt hajlandó. Amikor megkaptuk, 5 percig próbálkozott, de azóta nem bírtam rábeszélni... Aztán hazajöttünk Akaliból, ő mondta, hogy menjünk le biciklizni, felfújtuk, lesétáltunk a Gózsdu-udvarba, ráült, és kb. 10 perc múlva már vígan kerekezett. Azóta napi kétszer, háromszor megyünk le bringázni, és vígan suhanunk a jó kis belvárosi utcákon. Azzal volt mindössze kisebb problémánk, mikor azt mondta a Mumu, hogy most ő már a bicikliúton akar menni. Elég nehezen sikerült lebeszélnem róla, hogy kimenjen az Andrássy útra...

Nina, én soha többet nem fogok motorozni, mindig csak biciklizni szeretnék!!!!

A nyár eddigi főattrakciója (de nem utolsó!) a kempingezés volt. Ipi azt mondta, hogy jár a gyereknek egy kis sátorozás, igaza is van, így Akaliban kötöttünk ki. Mumuka érezte, hogy ez egy nagyon klassz dolog lesz, de persze elképzelni sem tudta, hogy így fog tetszeni az egész. Már napokkal az utazás előtt a térképen nézegette, merre fogunk menni, hol az M7-es, de szerintem az még jobban tetszett neki, hogy az autópálya után szinte végig a vonatsínek mellett mentünk, és jöttek-mentek a jó kis vonatok mellettünk. A sátor nagyon király volt, bérelt, hűtővel, konyhai felszereléssel. A kemping is szupi volt, bár elég fura, hogy elmegy az ember sátorozni a Balatonhoz, és kocsival kell menni a strandra, mert olyan messze van. Viszont nagyon gyerekbarát a kemping, csak ajánlani tudom, gyerek wc, rengeteg játszótér és játék, trambulinok (sok), és tisztaság mindenhol. Visszakanyarodva hozzánk, Mumu iszonyat élvezte az egész sátorozósdit, egész nap rohangált, esténként pedig jókat kártyáztunk, olvasgattunk és aludtunk. (A gasztronómiai részét hagyjuk.) A Balaton is nagyon bejött neki, nem zavarta a 19 fokos víz, úgy ment be, mint a gép. Egész nap várat, árkot, tavat stb. építettünk a parton (ki van alakítva egy kis homokos rész a kicsiknek), még mi is élveztük Ipivel a nagy építkezéseket. Volt kis barát is, vicces, őt is Brúnónak hívták, cukik voltak, ahogy várták egymást a strandon, meg haveroztak. Sajnos a végén egy nappal korábban hazajöttünk, mert csütörtökre úgy elromlott az idő, hogy spontán úgy döntöttünk, hogy köszi, de akkor inkább viszlát. Mumu nagyon szomorú volt, azóta is többször emlegeti, hogy Nina, menjünk vissza Akaliba. Szóval jól sikerült ez a nyaralásnak nevezett kis kirándulás, csak sajnos tényleg nagyon rövid volt, viszont már erősen gyúrunk a szeptemberi görögországi pihenésre, na az lesz az igazi.

Nina, én rákattantam a rejtvényfejtésre!

Szabadságon voltunk / vagyunk, Mumunak ugye 5 hét oviszünet, így csak győzzük programmal. Sőt, ha az időjárás kedvezne, győznénk is. Nina első két hetes szabadságának sajnos már vége, de folytatás következik!

Az első héten meglátogattuk kis rokonunkat, Johannát, akit végre személyesen is megismertünk. Szuper cuki ari, Mumu azt mondta, mielőtt elmentünk volna, hogy ő nem is tudta, ilyen aranyos lesz :)

Másnap hozzánk jöttek gyerekek vendégségbe, Edina Levivel és Timi Vilivel. Levi és Mumu majdnem egykorúak, így nem kellett őket noszogatni, hogy ugyan gyerekek pakoljátok szét az egész gyerekszobát. De nem baj, azért gyerekek. Remélem, Vili is élvezte a nagyok társaságát. Azt hiszem, Mumunak Edina 6 hónapos pocakja tetszett a legjobban mégis, mert még azóta is sokszor felhúzza a pólóját, és megmutatja, hogy ott lesz a kisbaba (!), és megkérdezi, hogy Nina, nekem mikor fordul ki végre a köldököm. Ja, és Pókember, akit Pupi is említett, ő a kisbaba, mindig egy napos, mindig ma született éppen, pelenkázzuk és megszidjuk, ha hisztizik.

Voltunk közben a Margitszigeten a kisállatkertben, nagyokat játszóterezni, sokat fagyiztunk, voltunk kicsit betegek, és nem mentünk strandra, mert szakadt az eső. A pónilóra sajnos csak addig volt hajlandó Mumu felülni, míg elszaladtam jegyet venni, de nem baj, majd máskor...

Mumu fürdik, Pupival beszélget közben:

- Milyen volt a nyarlás a Pókemberrel? (műanyag, felfújható bábu, természetesen a fürdőkádban lubickol Mumuval)

- Jó. Képzeld el, egyik nap hisztizett.

- Nahát, és min hisztizett?

- Azon, hogy rossz volt. Lopkodott.

- ??  Kitől lopott?

- Tőlem.

- Mit lopott el tőled?

- A telefonomat.

- Nahát! És kit hívott róla?

- Senkit, mert képzeld, okos volt a telefonom és kikapcsolt rögtön.

:)))))

Szombaton játszótér után felhívtuk Ipit, hogy meghívjuk őt a nagy hőségben egy vendéglátóipari egységbe bambizni. Leülünk szépen kényelmesen (még gyerekszék is van, piros!), kérünk inni, nagyon szomjasak vagyunk. Ülünk, mint a nagyok, egyszer csak a benti helyiségből kijön egy bácsi és egy néni távozásra készülve. És láss csodát, mi van a bácsi kezében??? Egy 22-es busz táblája. Nina, ezt nem hiszem el. Gyerek elsápad, rámnéz. Felpattanunk, utánuk szaladunk. Bácsi, ezt mégis hogy? Honnan? Bácsi elmeséli, hogy a BKV Múzeumban vásárolta, de 3 perc után Mumu kézeben landol a tábla. Szép kis ajándék. Szégyenlem magam, én innen kérek elnézést, de lányos zavaromban (és örömömben) elfelejtettem megkérdezni, hogy mégis mivel tartozom... Ha még láttatok nagy örömködést!!! Persze rögtön a falra került, le is fényképeztem, csak adatkábel nincs nálam, így képek holnap(után). Valamikor.

Kettő dolog még a végén: Mumu kijelentette, hogy BKV táblákkal szeretné kitapétázni a szobáját, és ezentúl minden zsebpénzét erre költi.

A másik, Ági mama megkérdezte, hogy honnan van a tábla: hát a kocsmából!

Update: most vettem észre, hogy ide nem raktam fel fotókat:

Durva sztori, de el kell meséljem.

Vasárnap a sétálgattunk a belvárosban, hazafelé azt mondta a Mumu, szeretne bemenni a Deák téren a kis játszótérre. Nem sokszor jártunk ott, elég ingerszegény hely, de miért is ne, árnyék van... csúszda van.

Rajtunk kívül volt egy család, akik közben elmentek. Ülünk Ági mamával a padon, Mumu a csúszda körül szaladgál, egyszer csak feltűnik, hogy ott egy kisfiú, de hol az anyukája vagy apukája. Sehol nem láttuk. Még poénkodtunk is, hogy leléptek a szülők, majd hazavisszük. Egyszer csak előkerült az anyuka, egy idősebb nő, szerintem románul beszélt a kisfiúval... (Kisfiú: 1 múlhatott, husimusi, még nem beszélt.) Anyuka megint el, de már kifigyeltem, hogy az Erzsébet térre kiment egy fa alá, elég messzire, teljesen látótávolságon kívül. Hát meg is lett rögtön a véleményem, ilyen pici gyereket csak úgy itt hagy meg minden. Közben a gyerekek rohangálnak, és a csúzda alatt matatnak. Lassan készülődünk. Szóltam a Mumunak, jöjjön. Mumu kiabál, mindjárt. Közelebb megyek, a kis egyéves úgy beszorította az én 4 éves gyerekemet a csúzda alá, hogy nem tudott kijönni. Beleült az ölébe is, de úgy, hogy láttam, ez már nem tetszik a Mumunak. Mumuka, gyere, menjünk most már. El is indultunk, persze ő még gyorsan visz homokot oda, ahol eddig játszottak. Odanézek, a gyerek megint szorítja be Mumut a sarokba, de úgy, hogy Mumu már kiabál, ez fáj neki. A következő pillanatban pedig a kis egyéves két kézzel elkezdi szorongatni a gyerekem nyakát!!!! de olyan szinten, hogy nem akarta elengedni!!!! Persze erre már én is akcióba léptem, és nagy nehezen leszedtem a kicsit a nagyról, és próbáltam neki nyugodtan mondani, hogy ez nagyon, de nagyon csúnya volt, ilyet nem szabad csinálni stb. Közben megnyugtattam a sajátomat, és gyorsan hazamentünk.

Még most is gyorsabban ver a szívem, ha eszembe jut, elképesztő! Mit láthat otthon ez a gyerek, hogy ilyet csinál??? Milyen felnőtt lesz belőle? Tényleg nem bőrszínről vagy hovatartozásról szól ez a dolog...

Eseménydús volt a múlt hetünk. Pupi elvitte Mumut egy kalandparkba Csillebércre, biztosan nagyon jó volt, Mumu háromnegyed 5-kor kelt (be volt izgulva teljesen), és este olyan, de olyan fáradt volt, mint még soha. A kalandpark neve Grund, képekről egész klassz lehetett, labirintus, ugrálóvár, medence, feladatok, foglalkozások stb. Majd Pupi ha akarja, kifejti bővebben. Amit ebből én is érzékeltem az a gyönyörű arcfestés, amit 2 nap után tudunk teljesen eltüntetni... de nagyon cuki volt! Azt hiszem, ide megyünk még máskor is.

Szombaton pedig nagy buli volt, Pupika születésnapját ünnepeltük szűkebb-tágabb baráti körben. Na, itt is volt nagy beindulás. A hatalmas melegben egy klassz kis medence várta a gyerekeket, amiből kb. egész nap nem szálltak ki. Sütöttünk, főztünk, ettünk, ittunk, a gyerekek rohangáltak. Mumu számára a legszebb pillanat mégis az volt, amikor megérkezett Tádé. (Illetve az, amikor felébredt). Na onnantól kezdve nem létezett más, mint Tádé. Sötétedésig természetesen pancsoltak, aztán pedig (elnézést a házigazdáktól így utólag is) a napelemes kerti lámpákkal kardoztak végkimerülésig. Mindössze a végén volt egy kis balhé, mikor Mumu megtudta, hogy nem busszal megyünk haza, hanem autóval. Hiába mondtuk, hogy a busz már nem jár, ő csak jött utánam, és 20x megkérdezte, hogy gondolkodtam-e azon, hogy akkor busszal megyünk haza, és ő inkább megvárja az első buszt... A végén úgy nyugodott meg, hogy elmondtam, a Tádé mellett fog ülni az autóban, majd fogják egymás kezét. Azóta Nina, nekem Tádé a legjobb barátom. Nina, azt álmodtam, hogy itt aludt a Tádé nálunk... és még sorolhatnám. Na, itt egy kis ízelítő a szombatról is: